Becsöngettek az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnáziumban is

2019. szeptember 2-án az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium is megtartotta tanévnyitó ünnepségét a GySzC Ady Endre - Bay Zoltán Szakgimnázium és Szakközépiskolával közösen. Molnár Zsanett 10. C osztályos tanuló Jókai Anna gondolataival köszöntötte a 2019/2020-as tanévet, majd ezt követően az intézmények vezetői osztották meg ünnepi gondolataikat a diákokkal, pedagógusokkal és a megjelent szülőkkel.

Sárközi Anna, az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium igazgatónője tanévnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy 2020-tól kezdve a felsőoktatási intézményekbe már csak azok a tanulók jelentkezhetnek, akik legalább egy középfokú nyelvvizsgával rendelkeznek. Külön kiemelte, hogy az elmúlt tanévben a végzősök kétharmada szerzett közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát a gimnáziumban.

A gimnázium vezetője a tanévnyitó keretén belül köszöntötte azokat a kollégáit, akik az elmúlt tanévben pedagógus minősítő eljárásban vettek részt. Megyesi Tibor mesterpedagógus, Szűcs Kinga és Gerebenics Róbert pedig pedagógus II. minősítést szerzett. Sárközi Anna külön köszöntötte Nagy Ferencet, aki Sarkad Város Oktatásáért kitüntető címet kapott.

A sarkadi középiskolában régi hagyomány, hogy Sarkad város önkormányzata köszönti a gimnázium kilencedikes tanulóit, és ajándékkal kedveskedik nekik. A tanévnyitó ünnepség zárásaként Dr. Szabó László, Sarkad város alpolgármestere füzetekkel kedveskedett a gimnázium új tanulóinak.

Gerebenics Róbert