„Egy csillag néz le ránk az égből…”

Nagy Zoltán Emlékfoci Torna

2018 

A címben szereplő mondat is elhangzott Sárközi Anna intézményvezető asszony beszédében, amellyel a Nagy Zoltán Emlékfoci Tornát megnyitotta. Az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő focitorna sokkal több, mint egy hagyományos sportesemény. Egy volt diákunkra, Nagy Zoltánra, vagy ahogyan a barátai hívják, Zolikára emlékezünk, aki 2009-ben 17 éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el.

2010-ben a körösnagyharsányi barátai, a kollégiumi és a gimis barátai, valamint a kollégiumi nevelőtanárok elhatároztuk, hogy minden évben a születésnapja idején Zolika kedvenc sportjával, a focival emlékezünk meg róla.

Ilyenkor eljönnek a régi barátok és ismerősök, hogy csapatokba szerveződve focizzanak, megidézve Nagy Zoli emlékét. Megható volt az, hogy jelentkeztek a kollégiumból, illetve az iskolából az emlékfocira olyan diákok is, akik – fiatalabb koruk miatt - nem ismerhették Nagy Zolit, de tiszteletből, együttérzésből részt vettek az eseményen. Eljöttek a szülők, és a lánytestvérei is, a kicsi Anna, és az idén végzős gimnazista Anikó is, aki a lánycsapatot erősítette.

A bátor lányok nem féltek kiállni a fiúk ellen, - hiszen barátságos mérkőzések zajlottak – és egyszer a saját kapujuk elől rúgtak gólt nekik egy gyönyörű emelés után. Voltak nagyon pörgős meccsek is, ahol a játékosok megmutatták, hogy hogyan lehet úgy küzdeni, hogy közben nincsenek direkt szabálytalanságok, és csúnya beszéd sem, mert azt mindenki érezte: ennek itt most nincs helye, ez most az emlékezésről szól.

Az első helyezésért járó kupát a Kolesz 2. csapata vehette át, de ők ezt - a szép hagyománynak megfelelően- felajánlották Zolika húgának, Anikónak.

Jó volt látni ezeket a fiatalembereket! Köszönjük szépen!

Zolikát, aki február 3-án lett volna 26 éves, nem fogjuk elfelejteni!