Erasmus+ "Gates and Keys"

„ Életem egyik legszebb hete Dániában”

Az Erasmus+ Gates and Keys pályázat keretében 5 fős delegáció indult április 2- án éjfél után néhány perccel Sarkadról, Dániába Hvidbjergbe.  Szőke Krisztina 9.C, Oláh Georgina 10. C, Dobi Richárd 11.C osztályos diákok, Tóthné Leelősy Andrea angol szakos pedagógus és Sárközi Anna intézményvezető.

Néhány órás autózás után a Kolozsvári Avram Iancu repülőtérről repülőgéppel jutottunk el a dániai Billundba. Diákjaink számára már ez is nagy élményt jelentett, hiszen eddig nem utaztak repülővel. Autóbuszra majd vonatra szállva a délutáni órákban érkeztünk meg a Hvidbjergbe, ahol a befogadó családok várták a diákjainkat az állomáson.

Lengyelországban jártunk

Az Erasmus+ pályázat keretében 8 fős delegáció indult január 29-én reggel Sarkadról a lengyelországi Sadownéba. Szőke Csaba projektkoordinátor, Adamik Csilla, Fazekas Ildikó, Fodor Menta, Kocziha Boglárka, Tar Beatrix, Tokai Eszter és jómagam.

Néhány órás vonatozás után a Liszt Ferenc Repülőtérről repülőgéppel jutottunk el Lengyelország fővárosába, Varsóba. Miután a különböző országok (Németország, Olaszország, Anglia, Dánia, Törökország) delegációi összegyűltek, buszon utaztunk tovább Sadownéba. Vendéglátóink nagy szeretettel fogadtak bennünket. A diákokat (köztük a mi lányainkat is) különböző családok „vették magukhoz”, a tanárok pedig egy szállodában tértek nyugovóra.

Gates and keys - Erasmus+ - Birmingham

2016. december 4-e és 10-e között öt teljes napot töltöttünk Birminghamben a „Gates and keys – Erasmus+” nemzetközi pályázat keretein belül. Három fiú tanulóval utaztam, akik mindhárman az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium két tanítási nyelvű osztályaiba járnak, és akiknek így lehetőségük nyílt nyelvtudásuk gyakorlására.

Vasárnap késő este érkeztünk meg az angol nagyvárosba, és másnap reggel már kezdődött is az ötnapos, feszített program. Hétfő délelőtt, az ismerkedési játékokat követően kezdődtek a pályázatban megfogalmazott kötelező programok: erre a napra jutott az a feladat, hogy a résztvevők megismerjék egymást, országaikat és azoknak egy-egy nevezetes épületét. Amíg a tanulók a nyolc prezentációt megtekintették, addig a kísérő tanárokkal a heti programot egyeztettük. Ebéd után a birminghami városházára látogattunk el, ahol a polgármester fogadott bennünket, és beszélt nekünk a város kialakulásáról, történelméről, mai működéséről, az Európai Unióról. Ezt követően körbevezettek bennünket az épületben, majd az aznapi hivatalos program véget ért.

Nemzetközi találkozó Hamburgban

Az Erasmus+ pályázat programja immár negyedik állomásához érkezett. Törökország, Magyarország (Sarkad), Olaszország után Németország következett.

Október 8-án az Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium három diákja, Nagy Fanni, Juhász Evelin és Sajti Réka Gerebenics Róbert tanár úr vezetésével szállt fel a budapesti repülőtéren a Hamburgba induló járatra.

Beszámoló az olaszországi nemzetközi találkozóról

Középiskolánk sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványnál az Erasmust+ KA2 pályázati kategóriában. Ennek értelmében Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia, Lengyelország, Törökország, Németország, és Magyarország nyolc iskolája működik együtt két éven keresztül.

Az angliai, isztambuli, sarkadi találkozó után Olaszország volt a helyszín.

NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓ SARKADON

2016. február 21-28.

Mint ismeretes (korábban már beszámoltunk róla) középiskolánk sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványnál az Erasmust KA2 pályázati kategóriában. Ennek értelmében Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia, Lengyelország, Törökország, Németország, és Magyarország nyolc iskolája működik együtt két éven át. A program harmadik állomása Sarkad volt.

Nagy várakozás, készülődés előzte meg az eseményeket. A tennivalókat Szőke Csaba és Csányi Renáta pedagógusok irányították.

Beszámoló az isztambuli nemzetközi projekt találkozóról (2016. 01. 17-23.)

A sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványnál az Erasmus +KA2 pályázati kategóriában. Ennek során Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia, Lengyelország, Törökország, Németország és Magyarország nyolc iskolája fog együttműködni a következő két évben.

Fő cél, hogy az együttműködő országok kapukat nyissanak egymásra, minél jobban megismerjék egymás iskoláit, oktatását, kultúráját, életét.  A pályázat során lehetősége lesz középiskolánk diákjainak az angol nyelv gyakorlására, hiszen ez lesz a közös kommunikációs nyelv a fiatalok között.

Új nemzetközi kapcsolat az Ady Endre –Bay Zoltán Gimnáziumban

A sarkadi Ady-Endre - Bay Zoltán középiskola sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványnál az Erasmus + KA2 pályázati kategóriában. Ennek során Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia, Lengyelország, Törökország, Németország és Magyarország nyolc iskolája fog együttműködni az elkövetkező kettő év során. A pályázat címe " Gates and Keys", amely magában is kifejezi, hogy az együttműködő országok kapukat nyissanak egymásra, minél jobban megismerjék egymás iskoláit, oktatását, kultúráját.

Feliratkozás Erasmus+ "Gates and Keys" csatornájára