Egy nap Londonban

Iskolánkban április második hetében Digitális Témahét került megrendezésre. Csoportunk informatika órán feladatul kapta, hogy szervezzen meg egy fiktív londoni kirándulást, amelyhez 1500 font és egy nap állna rendelkezésünkre. Az utazás tervezett dátuma június 12. A csapat úgy gazdálkodott, hogy a rendelkezésre álló keretből egy repülőgépes utazás után a következő nevezetességekhez látogat el: Buckingham Palace, a British Museum, a Harry Potter Shop és a Trafalgar Square. Ez utóbbi környékén egy színvonalas éttermet is találtunk, ahol is thai ételeket szeretnénk kipróbálni.

A feladat célja, hogy megtapasztaljuk, mennyi munkával jár egy kirándulás megszervezése, valamint egyaránt gyakoroljuk az önállóságot és a csoportban való munkát is. Az osztály minden tagja külön szerepet kapott a projektben. Néhányunk szórakoztató programokat keres, mások az étkezésről gondoskodnak, megint mások a folyamatot dokumentálják és táblázatokban illetve prezentáció formájában foglalják össze az információkat. Egyesek pedig felügyelő és irányító pozíciót kaptak, az ő dolguk volt a munka gördülékeny megszervezése és a költségvetési kimutatás.

Véleményem szerint hasznos feladat volt, mert lehetőséget adott, hogy belelássunk milyen is valójában egy komplett utazás megszervezése. Továbbá izgalmas volt a csoportban való munka, és a szervezés folyamata.

Várdai Kitti
10. C osztályos tanuló

Téma: